Mi az alatta/felette fogadás piac?
A labdarúgás vonatkozásában a gólszámos alatta/felette fogadások lehetővé teszik, hogy még inkább benne legyünk az eseményekben, hiszen itt már a pontos gólszámok megbecslése lesz a célunk. Nagyon egyszerű a történet, hiszen arról van szó, hogy egy meghatározott mérkőzés tekintetében a sportfogadási iroda meghatároz egy gólszámot. Nekünk fogadóként pedig azt kell eldöntenünk, hogy ennél a számnál több találat vagy kevesebb lesz-e és ez alapján játsszuk meg a fogadásunkat. Ha úgy gondoljuk, hogy nagyon szoros lesz a meccs, akkor azért nem egyszerű ezt megtippelni.
Viszont ha a statisztikák elemzése alapján úgy látjuk, hogy az eddigiek alapján valószínűleg nem lesz kevés gól a mérkőzésen, akkor könnyebb a dolgunk, hiszen ha egy csapat átlagosan 3 gólt tud rúgni meccsenként, akkor elég nagy a valószínűsége, hogy most is több gólt szereznek. Általánosságban a vízválasztó gólszám labdarúgás esetén a 2,5 találat, ami azt jelenti, hogy nem lehet egyezőség, hiszen vagy két gól lesz vagy három. De nézzük is meg részletesen, mit biztosít ez a fogadási piac lehetőség számunkra!
Az alatta/felette fogadási piac bemutatása
A bevezetőben már bemutattuk, hogy nagyjából mit jelent az alatta/felette fogadási piac, ez az, amikor azt kell eldöntenünk, hogy a bukméker által meghatározott határértékhez képest több vagy kevesebb gól/találat lesz egy adott mérkőzésen. Fontos kiemelni azt is, hogy ez nem csak labdarúgás sportja esetén érhető el, de szinte minden sportágnál van erre fogadási piac – így például kosárlabda, jégkorong, kézilabda vagy éppen tenisz vonatkozásában is
Szintén meg kell említeni azt is, hogy az alatta/felette fogadási piac nem csak a találatok, gólok száma kapcsán érhető el, de számtalan más típusban is. Gondoljunk például a büntetőlapos fogadásokra vagy a szögletfogadásokra. De ugyanígy van alatta/felette fogadási lehetőség játékrészekre lebontva is, tehát egy jégkorong mérkőzés első harmadának alatta/felette értékeire is fogadhatunk.
Hogyan kell alatta/felette fogadási piacra fogadni?
Ha az eddigi bevezető nem nyújtott elég segítséget ahhoz, hogy milyen is az a alatta/felette fogadási piac, akkor most megmutatjuk egy rövidebb példán keresztül. A kiválasztott példánkban a legnépszerűbb alatta/felette fogadást, a labdarúgás 2,5 gólos ajánlatát választjuk. Ugye a bukméker meghatározott 2,5 gólt ebben a piacban és nekünk azt kell megtippelnünk, hogy ennél több vagy kevesebb lesz-e a mérkőzésen. Labdarúgás esetén egyébként mindig ilyen jellegű piacokat fogunk találni, hiszen fél gól nincs a labdarúgásban. Ha egy teljesen normál mérkőzést választunk egyenlő erejű ellenfelekkel, akkor valahogy így néz ki az ajánlat:
Gólok – Alatta/Felette
2,5 Felett: 2.1
2,5 Alatt: 1,8
Meg kell néznünk a két csapat statisztikáit, a korábbi eredményeiket és ez alapján úgy gondoljuk, hogy legalább 3 gól lesz a meccsen, akkor 1000 forintos tét esetén 1800 forintot nyerhetünk. Ha viszont úgy látjuk, hogy maximum 1 vagy 2 találatot szereznek a csapatok, akkor 2100 forintot kaphatunk. Látható tehát a szorzókból is, hogy ez egy olyan mérkőzés, ahol a bukméker megítélése szerint nagyobb az esélye annak, hogy nem lesz sok gól.
De azt is vegyük figyelembe, hogy ugyanezen mérkőzés vonatkozásában számtalan Alatta/Felette fogadási piacunk van, tehát fogadhatunk arra is, hogy 0,5 gólnál kevesebb vagy több lesz, de akár arra is, hogy 5,5 gólnál több lehet. Viszont nem kell nagy fogadónak lenni hozzá, hogy belássuk, ezek a piacok már jóval kockázatosabbak, hiszen az első esetben például akár arra is fogadhatunk, hogy nem lesz egy gól sem egy meccsen, ami azért csekély eséllyel bír – kivéve egy-két olasz mérkőzést mondjuk. Persze, ha bejönne egy ilyen tipp, akkor természetesen komoly nyereményt is szerezhetünk.
Más sportágak Alatta/Felette lehetőségei
A kis bemutatónk végén azért említsünk meg néhány példát más sportágakból is, hogy ezek esetén milyen jellegű Alatta/Felette lehetőségeink vannak:
- Kosárlabda: itt általában a teljes pontszám alá vagy fölé tippelhetünk, legtöbbször 219,5 pontot határoznak meg a bukmékerek, ami alá vagy fölé kell tippelnünk
- Kézilabda: itt mondjuk arra lehet tippelni, hogy 45,5 gól felett lesz vagy sem egy adott mérkőzésen
- Jégkorong: a jégkorong vonatkozásában elég sok gól szokott lenni meccsenként, átlagosan úgy 5,5 vagy 6,5 az a határérték, amit a fogadóirodák meghatároznak, hogy mi alá vagy fölé kell tippelnünk